2012. szeptember 4., kedd

Homokba túrta a vakond

Hát, nem ez a legjobban sikerült tortám, de azért szerettem volna megmutatni, no meg majd a következőt, hogy az már majd mennyivel jobban sikerül.

Első hibám az volt,hogy nem este 8-kor kellett volna nekiállnom a sütésnek.

Első körben sütünk egy piskótát tortaformában 4 tojásból. Nem sajnáljuk belőle a kakaót. Nekem édesanyám azt tanította, hogy minél több a kakaó a piskótában, annál esélyesebb, hogy összeesik. Ráadásul sötétebb lesz a piskóta, miután kisül. Ezért hát én sem szoktam eltúlozni a dolgot, de azon azért meglepődtem, hogy ezúttal mennyire szűkmarkúan sikerült bánnom a barna porral. Párom, mikor meglátta, megkérdezte, hogy ez így most akkor homokbavakondtúrástorta-e.

Közben felfőztem egy vaníliapudingot 3 dl tejjel és 3 evőkanál cukorral. Legközelebb lesz az 4 is.

Amikor kész a piskóta, kikapartam a belsejét egy villa segítségével, de úgy, hogy karimát hagytam, meg egy vékonyka aljat neki. Meglepően egyszerűen ment a művelet, igaz, még meleg volt a piskóta. És sehol nem szakadt át! Itt megveregettem a vállam. Ezt követően fogtam néhány banánt, meghámoztam, félbevágtam, majd másik irányba is, és a piskótára fektettem őket. A maradékot, ami nem fért a tortára, jól behabzsoltam. Már megérte ezzel a tortával bajlódni:).

Itt követtem el a legnagyobb tortakészítési bakit: nem HULALA tejszínt használtam. Így felverni sem sikerült, még habfixálóval sem és a száraz zselatin sem volt a legjobb ötlet, mert az így kapott pudinggal kiegészített krém csomós maradt, meg olyan furi állagú.

Tehát itt akkor a helyes verzió: kb. 4 dl. Hulala tejszínt felverünk, összekeverjük a pudinggal csomómentesre, reszelünk bele egy kis étcsokit, vagy tortadarát szórunk bele, zselatinnal fixáljuk, majd kis sűrűsödés után a banános piskótára halmozzuk. Ezt követően fogjuk a kikapart piskótát és a torta tetejére szórjuk, kicsit megnyomkodjuk, majd mehet a hűtőbe.

Annak ellenére, hogy nem lett tökéletes a torta, és én csak 2 szeletet ettem belőle, a párom két nap alatt eltüntette, szóval lesz még időm tökéletesíteni a receptet!







2 megjegyzés:

  1. Imádom a vakondtúrás tortát, bár nekem másfajta recept van hozzá!:)
    De ez is biztos fincsi!:)

    VálaszTörlés
  2. Ide vele, mert ez nem eredeti recept, csak úgy összeraktam vaamiyen képről:)

    VálaszTörlés