Aszaltszilva leves Seafalcontól

Ez egy a régi blogomon megjelent recept. Több okból is aktuálissá válik, ezért arra gondoltam, hogy áthozom. Egyrészt nagyon régen volt már főzős bejegyzés. Másrészt a mostani blogkóstolóról lemaradtam. Harmadrészt pedig karácsony tájékán nagyon jól jöhet egy ilyen kis egyszerű, de nagyszerű, ünnepi gyümölcsétel.

Tehát ez egy régi blogkóstoló eredménye, olvassátok szeretettel!!!

**************************************************

Nem tudom, hogy feladat-e, de azt hiszem, illik néhány szót írni a blogról, ha már egyszer ennyire belemélyedtem.
A legfontosabb felfedezésem: tele van káposztával!!! Én pedig imádom a káposztát! A második legfontosabb felfedezésem: tele van nehéz és jó ételekkel! Nálam ez a kettő majdnem hogy összekapcsolódik. A harmadik: interkulturális! Ez azt jelenti, hogy volt néhány érdekes recept, érdekes hozzávalókkal, amik elképzelésre nagyon érdekes és szokatlan ízhatást eredményezhetnek! Szeretem az érdekest és újat!
Aztán persze akadtak még megfigyeléseim:

1. Két emberre ezekből a receptekből? Jaj, mi lesz ebből...
2. Végre egy borscs recept! Nem is egy! Tuti megfőzöm valamelyiket!!!
3. Milyen közvetlen a szerző! Pirospont!
4. Hobbiparaszt?- önironikus, jó stílus:)
5. De jó, hogy a feleségéről is ír!
6. Fele ételnevet még sosem hallottam! Mindig tanul az ember!És egy ilyen világutazótól érdemes is tanulni!!!

Kicsit ellinkeskedtem a főzős feladatot pont ezek miatt az indokok miatt, és a legkevésbé kalóriadús receptet választottam, olyat, ami két emberre sem túl sok. Minden esetre azt megígérhetem, hogy visszatérek még ehhez a bloghoz nyáron, mikor baráti összejövetelt tervezek sok pasas résztvevővel, mert iszonyatosan felkeltette az érdeklődésemet egy-két recept. Igaz, egy jó kritikához az is hozzá tartozik, hogy elmondjam, ez a blog nem ínyenc elitgasztronómusoknak szól, nem fogtok találni benne michelin-csillagos ételeket vagy pöpec és elegáns tálalást. Ez a blog egyszerű, laktató és kalóriadús, ugyanakkor finom ételeket kínál. Olyanokat, amik után elég sokat kell majd mosogatni...

És akkor a recept:
Aszalt szilva leves pirított dióval

Felkockáztam egy zacsi aszalt szilvát. Egy lábasban feltettem forrni egy liter vizet, cukrot úgy ízlés szerint, beledobtam 10 szegfűszeget és mivel nem volt egész fahéj, ezért őröltet, csak úgy érzésre. Mikor a víz forrt, beletettem a szilvát, öntöttem bele másfél deci bort, forraltam kicsit, aztán beleöntöttem egy doboz habtejszínt. Újraforraltam, majd levettem a tűzről és kitettem az ablakpárkányra. Mostanában ott hűtjük a cuccokat a koliban. Közben egy marék diót feldaraboltam, és száraz serpenyőben megpirítottam, majd lemorzsolgattam a héját. A hideg levesre szórva tálaltam.
Igaz, nem a legszebb színű leves, de az íze ellensúlyozza ezt, így azt kell mondjam, Valentin napra tökéletes választás.

Blogkóstoló 5 - Gerdi süti

Valahogy mostanában olyan szerencsétlen vagyok a konyhában. Nem tudom, mi van velem, de valamit tuti rosszul csinálok, és aztán menthetem a menthetőt. Talán a figyelmetlenség az oka, aminek meg az az egyszerű magyarázata, hogy nagyon sok mindent kell észben tartanom.

A blogkóstolós süti(k) is elkészültek már az eredeti határidő előtt, de anya szülinapja előtt nem lehetett őket posztolni, utána meg nem igazán volt rá érkezésem. De most itt vagyok, és ahogy szoktam, egy kis vélemény, és aztán jöhet a recept.

************************

Gerdinél lenni és olvasgatni olyan, mintha mindig advent utolsó hete lenne. Nagyon szerettem, amíg még nem választottam sütnivalót, néha csak felmentem és olyan 20 perceket elnézelődtem, és most, hogy már megsütöttem a kötelezőt, néha azon kapom magam, hogy vissza-vissza térek csak úgy nézelődni. 

A blog hangulata valahogy olyan otthonos. Talán a színek, talán a lámpafénynél lekapott képek (amik furcsa mód még ha kevésbé profik is, nem elvesznek, hanem hozzáadnak az értékhez), talán a kedves szavak, amik miatt úgy érzem, vissza kell járjak. 

A téma is olyan, hogy uhh...van, aki nem szereti a sütiket? És legyen sós vagy édes, minden van! És csak süti! És ettől olyan hiteles, mintha télanyónál járnánk vendégségben, még akkor is ha épp nyár van és könnyed joghurtos torta készül. 

Hogy kinek szól a blog, nem tudnám megállapítani, csak ha nagyon törném a fejemet, akkor talán azt mondanám, hogy azoknak, akik szeretik a tradicionális, házi, igazi ízeket, akik nem megrögzött reformisták (noha azért van egy-egy egészséges süti is), akik szeretik a nagymama süteményeit. De egyébként mindenkinek szolgál tanulsággal, újdonsággal! 

Én nagyon élveztem ezt a fordulót, és párom már összeállított egy listát, hogy miket készítsek el még innen, nekem is megvan a sajátom, szóval biztosan fogok még Gerdire hivatkozni karácsony tájékán. 

************************

Anyának kekszeset akartam sütni a szülinapjára, mert az jól szállítható és az állás is jót tesz neki. 

Választásom először a fahéjas kekszre esett, nem is írom le a receptet, mert egy fikarcnyit sem változtattam rajta. Nekem kellemes csalódás volt, mert bár mindenki, én nem szeretem a fahéjat (igaz, így télen az illatával megbarátkozom), de a családban mindenki odáig van érte. Ez a keksz nem lett olyan édes, és a fahéj is kellemes volt benne, szóval nekem is ízlett!

A másik pedig a csupa csoki keksz volt. Hát ez minden lett, csak az nem, aminek kellett volna, és ez nem Gerdi hibája. Ugyanis én valamilyen oknál fogva - pedig háromszor is elolvastam a receptet, - mikor az elkészítésre került volna a sor, a kimért alapanyagokkal úgy kezdtem el dolgozni, mint egy normál keksznél...tehát szárazat a nedvessel összegyúrni. Mit ne mondjak, a hajam is ragadt a végére, de persze nem kezdhettem elölről, így lapított golyókat formáztam, és a sütőtől vártam a csodát. Végül ilyen amerikai keksz szerűség lett belőle, jól szét is terült, szóval nem kellett kidobni, sőt az fogyott a leggyorsabban, igaz volt ideje visszagyöngülni. Azért szerintem ti az eredeti recepttel és elkészítési móddal kísérletezzetek, én is megsütöm majd egyszer újra, ezúttal a jó módszerrel:)!

Blogkóstoló 4. - Naspolyakonyha

Igaz, egy körről véletlenül lemaradtam, de most úgy döntöttem, igenis játszom! Chef Viki volt a háziasszony, és bár igazából augusztus 15 volt a  határidő, a szabadságokra és nyaralásokra tekintettel a határidő kitolódott.
Ennek én azért örültem, mert bár az étel készen volt és fotózva, de nem lett volna időm összehozni egy normális bejegyzést.

Tehát Fortuna Naspolyakonyhát szánta nekem, és hát leteszteltem. Ahogy eddig mindig, most is írnék pár szót, tapasztalatot a blogról pontokba szedve, aztán pedig megosztanám az általam választott receptet.

• Első kattintásra a blogon egy naspolyából készült ördögszerű lényecske fogad, az én monitoromon nem is látszik más, csak ez. Azért kiderül ám, hogy egy konyhába csöppentünk, hiszen a cím erről tanúskodik, és persze kis iránymutatással is szolgál:  erdőben, kertben, konyhában. (Aprócska észrevétel, hogy nekem kicsit jobban tetszene, ha középre lenne téve a kép, nem balra zárva, de azt hiszem, ez elég szubjektív dolog.)
• Ahogy lejjebb görgetünk, nagyon otthonos, hangulatos képet látunk, nagyon tetszik az elrendezés, a színek harmonizálnak egymással és a témával is. 
• A tartalomról első körben annyit, hogy nem megszokott, hanem különleges!!! Friss, szezonális alapanyagok, szokatlan ízkombinációk és kísérletezőkedv jellemzi a blogot, az összes receptben átjön a szerző egészségorientált gondolkodása. 
• Ide tartozik az is, hogy a blog célközönsége nem a városi karrierista nő, de még azt sem merném állítani, hogy a városi nő. Ez a blog azoknak készült, akik elkötelezettek a friss, házi alapanyagok, a zöldségek és bio táplálkozás iránt, vagy csak szeretnének egészségesen étkezni, akik rendelkeznek kiskerttel vagy falusi nagymamával, akik hisznek a szezonalitás erejében. 
• Rendben, ez egy kicsit patetikusra sikeredett, de higgyétek el, erről szó sincs. A  szerző írásaiból árad a szeretet, a főzés öröme, és az összes írása melegszívű. Amikor olvastam, szívesen látott vendégként éreztem magam.

Ajánlom mindenkinek akár csak egy bekukkantás erejéig, mert bár ez a konyha elég idegen számomra, vissza fogok térni, hogy kuriózumként néhány ételt és süteményt elkészítsek.

És akkor jöjjön egy recept a blogról:

Én nem szeretem különösebben a palacsintát, de ezt a receptet ki kellett próbálni! Nem csalódtam, isteni, felkerült a képzeletbeli menülistára.
Nem is változtattam rajta sokat, első körben csak annyit, hogy fél adagban csináltam, egy kisebb almával. Persze ettől állandóan leragadt, de végül egy kis liszttel orvosoltam a problémát, és utána tökéletes, ízletes desszert kerekedett belőle. Annyi kis észrevételem van, hogy ha édes almát választunk, akkor kevesebb cukor is elegendő.

A recept eredetiben:
25 dkg túró, 2 tojás, 4 púpos ek. liszt, 1 dl tej, 2 ek. nádcukor, 1 nagyobb alma reszelve, vaj a sütéshez

A tojást szétválasztjuk, a fehérjén kívül összekeverjük a hozzávalókat, a fehérjét felverjük, óvatosan beleforgatjuk a masszába, majd irány a serpenyő. Úgy készítsük, mint az amerikai palacsintát!

Tálalhatjuk mézzel, én rumos cukorsziruppal és friss almával tettem. A képek sajnos nem a legjobbak, mert este készültek, másnapra meg már nem maradt palacsinta. Nézzétek el nekem!