2012. augusztus 8., szerda

Sajtos fasírozott vajas burgonyával és paradicsomsalátával

A húst ugyanúgy készítjük, mint egy sima fasírtot: fél kiló darált húst összekeverünk két áztatott zsemlével, kb. egy evőkanál őrölt pirospaprikával, egy apróra vágott vöröshagymával, pár gerezd fokhagymával (szintén nagyon apróra vágva), sózzuk, borsozzuk, majorannát is tehetünk bele, és ne felejtsük ki a kötőanyagot, a két tojást se, nekem majdnem sikerült. egy jénait kizsírozunk, majd zsemlemorzsával is bebiztosítjuk, hogy ne éghessen oda. A felét a masszának a tálba tesszük, majd fél ujjnyi szeletekre vágott füstölt sajtszeletekkel borítjuk. Ezután rátesszük a massza másik felét, megkenjük tojással és mehet a sütőbe körülbelül egy órára.
Ehhez készítjük el újburgonyából a köretet. A kb. fél kiló burgonyát vékony karikákra vágjuk, majd mint a rakott krumplit, egy hőálló, kivajazott edénybe tesszük. Leöntjük a kb. másfél deci tejből és fél kocka olvasztott vajból, sóból és borsból álló öntettel, befedjük alufóliával és kicsit kevesebb, mint  húsz perc alatt készre sütjük. A sütés felénél levehetjük a fóliát, hogy a felesleges tej elpárologjon.
A saláta pedig egyszerű, ecetes lét készítünk (1,5 dl. ecet és 1 l. víz víz), ízesítjük kis sóval (teáskanál), sok cukorral  (3 evőkanál) szeletelünk bele paradicsomot, belerakunk egy előre felkarikázott és lesózott hagymát és  a végén beleszelünk egy kis petrezselyemzöldet. ÉÉÉs ennyi, nem túl bonyolult, de nagyon finom:).

3 megjegyzés:

  1. Ez tetszik:) Mindenik része, de most főleg a salátát emelném ki magamnak, mert diétázom, és olajat sem használhatok, így ez az ecetes öntet nagyon tetszik:) El is mentem.

    VálaszTörlés
  2. Hú de guszta, csorog a nyálam!:)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszik:)! Ezek szerint jó ötlet volt elővenni a régi recepteket, mert most sokat megyek dolgozni (szerencsére), és nincs időm újakat főzni:)!

    VálaszTörlés