Ne kérdezzétek, milyen husi volt, mert fogalmam sincs, azon kívül, hogy szép sötét színű kockákra vagdosta nagymamám, amin alig volt zsír, illetve néhány csontos rész is volt benne, amiket én bordának néztem, no meg egy gerinc-szerű csontképződmény is. Lehet, hogy nyak? A lényeg a lényeg, olyan egy kiló volt összesen.
Jó sűrű szaftot szerettem volna, úgyhogy először is fogtam két nagy fej vöröshagymát, felapróztattam egy vállalkozó szellemű fiatalemberrel, és két ek. zsíron (nem olajon!) elkezdtem pirítani. Majd miután megpirult, megszórtam őrölt pirospaprikával (úgy másfél evőkanállal biztos tettem bele). Ez után belekevertem a felolvasztott husit. Miután kicsit megpirult (azaz változott a színe), hozzákevertem egy apróra vágott paprikát és egy hámozott és felkockázott paradicsomot. [Tudtátok, hogy vannak, akik forró olajban megmerítve hámoznak paradicsomot? Láttam a TV-ben. Szerintem a forró víz sokkal klasszabb!] Még mindig a szaft sűrítésén fáradozva reszeltem bele egy sárgarépát és egy fehérrépát is, sóztam, borsoztam, és engedve a nyomásnak egy kis sótlan ételízesítő fűszerkeveréket is tettem bele, de most már inkább kihagynám ezt a lépést, ugyanis teljesen felesleges. Tehát a zöldséges saját levében pároltam kicsit a cuccost, aztán meg felöntöttem négy deci vörösborral. A maradékot megittam:). Így fődögélt a pörkölt takarék lángon két órán keresztül, mígnem a hús puhasága alapján késznek nem ítéltetett. Ha esetleg elpárologna a bor, lehet még önteni, de persze ha megittuk a maradékot, akkor a víz is megteszi majd helyettesítőnek.
A pörkölt elkészült, már csak a dödölle hiányzott. Tapasztalataim alapján (meg mert anya azt mondta) gyenge vagyok a nehezebb fizikai munkát igénylő konyhai feladatokhoz, tehát eszközként a lábos mellé nem fakanalat, hanem a habverő dagasztó tartozékát - azt a csavaros izét - választottam. Körülbelül egy - másfél kiló krumplit megfőztem a szokásosnál sósabb vízben, majd leöntöttem róla a főzővizet, de csak annyit, hogy a maradék pont ellepje. Takarék lángra tettem, majd belekevertem úgy fél kiló lisztet a dagasztóval. Utólag elgondolkodtam rajta, hogy jobb lett volna magasabb falú lábost választani, mondjuk fazekat, mert így a konyha csupa liszt lett, és a forró krumpli fröcsögése sem volt túl simogató érzés. A lisztet egyébként nem kell sajnálni, minél több megy bele, annál jobban összeáll majd a tészta. Akkor lesz jó, ha nagyon nehezen keverhető (értsd: a fakanál meg sem mozdul benne), kicsit nyúlós karamell állagú, ízre nem túl krumplis masszát kapunk. Utolsó lépésként serpenyőbe a forró olajba tépkedem a masszát és megpirítom. A végeredménnyel mindenki elégedett volt. íme:
Olyan vizuálisan írtad le, hogy már el is képzeltem a ténykedésedet a konyhában:) Sajnos az őzhúst, próbáltam, de nem tudom megenni, van egy olyan különleges íze:)
VálaszTörlés