2012. augusztus 12., vasárnap

Rendez-vous Monsieur Tarte Tatinnal

Ez a románc is úgy kezdődött, mint egy rossz romantikus vígjáték. Egy televíziós műsorban láttam meg Őt először, francia eleganciája, arisztokratikus egyszerűsége rögtön magával ragadott. Aznap este csak rá tudtam gondolni, talán még mintha az egyik álmomban is szerepelt volna. Reggelre aztán úgy éreztem, én sajnos nem vagyok az ő esete, nem vagyok elég különc, elég ínyenc - ha értitek, mire gondolok. Szerettem volna megfeledkezni róla, ám attól a naptól kezdve lépten-nyomon összefutottunk, persze nem személyesen. Néha mások beszéltek róla elismerően, hol egyenesen róla szóltak a televíziós műsorok, sőt egyszer-egyszer megfordult azokon a helyeken, amiket én is gyakran látogatok. Bevallom, vonzott a titokzatossága, és az az őszinte báj, amit sugárzott. Olyan volt számomra, mint egy ismeretlen ismerős, akit mintha ezer éve ismernél, ám tudod róla, tartogathat még meglepetést. Úgy éreztem, találkoznom kell vele, de még nem volt itt az ideje.
Végül a sors úgy akarta, hogy mégis találkozzunk. Más nők is dicsérték már nekem, mondták, mindenképpen megér egy találkát, de végül Maimoni véleménye volt az - mikor "vendégségben" jártam nála, akkor mutatta be nekem őt amolyan virtuális módon -  mely alapján eldöntöttem, nem halogathatom tovább, ezért igent mondtam, és megbeszéltünk egy randevút, amire tegnapelőtt este került sor.
Hát...az összbenyomás: csalódottság. Tipikus vakrandi, ahol az ember mindent beleképzel a partnerbe, majd mikor ténylegesen találkoznak, egyszerűen kiábrándul.
Kedves Tarte Tatin! Úgy érzem, bár örülök, hogy személyesen is megismerhettelek, de  véleményem szerint nem lesz második találkozás. Egyszerűen nem izzott fel a szikra, és már az első kontaktusunkkor rájöttem, m nem illünk össze. Mivel tudom, sok nőt boldoggá tettél már, ezért maradok őszinte tisztelettel:
Lina







Azért, ha te, kedves olvasóm, szeretnéd megismerni, íme az elérhetőség:


A 15 dkg lisztet, a 1,5 evőkanál cukrot, az 1 kávéskanál sót, a 7,5 dkg hideg vajat vagy margarint, a 2 evőkanál olajat és a 3-5 ek hideg vizet összegyúrjuk, majd fóliába csavarva hűtőbe tesszük. 
A töltelék elkészítése: 15 dkg cukrot karamellizálunk olyan serpenyőben, amit be lehet majd tenni a sütőbe, majd beletesszük a 7 dkg vajat és összemelegítjük. Ezek után beletesszük a 4 nagyobb meghámozott és felkockázott almát, belefacsarjuk egy citrom levét, majd összekompótáljuk. Ez kb. 25 perc, addig főzzük, amíg el nem fő az alma leve. Ezek után jön a csavar. Mivel ez egy vérbeli Tarte Tatin, úgy folytatjuk, hogy a tésztát kivesszük a hűtőből, kinyújtjuk akkorára, mint a serpenyő, majd rátesszük a töltelékre, a széleinél benyomkodjuk, a tetejét megböködjük villával, majd betesszük a sütőbe. Kb. 30 percet közepes hőfokon sütjük. Mikor már szép piros a tészta, kivesszük és egy tálra fordítjuk. Ha esetleg a töltelék a serpenyő alján marad, kikanalazzuk és rásimítjuk a tésztára. Kicsit hűlni hagyjuk, majd megkóstoljuk. 
Azt mondják, egy nő az első csókból el tudja dönteni, hogy egy férfival szeretne-e komolyabb kapcsolatot. Hölgyeim, sok sikert!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése