2012. július 18., szerda

Túrógombóc

A receptet a desszert.eu-ról hoztam, az ottani receptekben eddig még soha nem csalódtam, és nagyon szemléletes és egyszerű elkészíteni a fázisfotók alapján szinte bármit!

Azért ide is bemásolom, hátha valakivel kibabrálna a technika ördöge:
500 g félzsíros tehéntúró
120 g búzadara
3 db tojássárgája
3 db tojásfehérje
1 db citrom héja
1 csipet

Már ismertek, azért elmondom, hogy a pontos mennyiségeket igyekeztem követni, de mivel valahol (kb. két éve) elkeveredett a digitális mérlegem, és nem lett meg azóta sem, így csak mérőpohárral kb-ra sikerült reprodukálnom az arányokat. 
Tehát az elkészítés menete: a túrót elkeverjük a tojássárgájával és a búzadarával, majd egy kis ideig állni hagyjuk (kb. 2 óra).  Ezt követően felverjük a tojásfehérjét, majd óvatosan a masszához adjuk. Én csempésztem bele egy kis vaníliát is, belereszeljük a citrom héját, összekeverjük, majd vizes kézzel gombócokat formázunk és lobogó vízben megfőzzük. 
Ha okosak voltunk, akkor a zsemlemorzsát teflon edényben kicsit megpirítottuk már, és így a vízből egyből mehetnek a kis gombócok beforgatásra. 
A tálalásnál szabad a vásár, van aki tejföllel, porcukorral, szörppel, sziruppal, öntettel, vagy ezek kombinációjával szereti, én most maradtam a hagyományos verziónál. 
Íme:



2 megjegyzés:

  1. Jaj túrógombócot mi is szoktunk készíteni! Én nagyon szeretem! Mikor kicsi voltam, nem igazán volt volt kedvemre való, most annál inkább! :D

    VálaszTörlés