Diós linzer

 Ez is egy régi recept a régi blogról, de mostanában gondolkodtam, hogy újra meg kellene sütni. Szerintetek merjek megint nekiállni?

******************************************************************

Egyszer az egyik kedvenc lakótársam hozott a blokkba egy sütit. Diósat. Mivel nem vagyok oda a dióért, először vágtam egy fintort. Aztán persze elkezdte kínálgatni, és hát olyan édes egy leányzó, nem lehet neki nemet mondani, szóval megkóstoltam. És azonmód megettem még vagy négyet belőle. Számomra ez a világ legfinomabb linzere, a kakaós kekszek között meghúzódó diókrém, a tetején fénylő csokoládé borítással, nyamm. Naná, hogy elkértem a receptet.
Karácsonykor aztán eljött az ideje, hogy én is elkészítsem. Hát, nincs még egy süti, amivel ennyit szívtam volna. Nem fogok hazudni, szörnyen macerás volt az elkészítése, de tény, megérte. De akkor is!
Lássátok a receptet, aztán majd írom a tapasztalatokat!

Kakaós keksz dióval

25 dkg liszt, 15 dkg margarin összemorzsolni, 15 dkg porcukor, 2 kávéskanál kakaó, 1 egész tojás, ½ cs.
sütőpor.
Összegyúrjuk, vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, majd kisütjük.

Krém:
10 dkg darált dió, 10 dkg porcukor, 1,8 dl tej összeforralni, langyosan 5 dkg vajat, 1 kanál rumot keverünk
hozzá.
Két kekszet összeragasztani a krémmel, majd csokimázzal megkenjük a tetejét.

Csokimáz:
14 dkg cukor, 1 kanál kakaó, 4 kanál tej, 5 dkg vaj

Ezt kaptam meg, és ebből kellett dolgozni. És a tapasztalatok. Ha a recept szerint haladsz, olyan lágy masszát kapsz, amit nemhogy nyújtani nem tudsz, de majdnem folyik. Legalábbis nálam ez volt. Raktam még hozzá lisztet, de most már tudom, kicsit pihentetni kellett volna a hűtőben. Minden esetre nyakig, de legalább vállig tésztás voltam, mire összeállt a dolog. Mindegy, meglett, kisült. Mondjuk a hullócsillagok hátsó része, ami azt hiszem fénycsóva, az mind letörött. Sebaj, megette az öcsém.

Jött a krém. Hát, ha recept szerint készül, akkor folyik. De annyira, hogy nem marad meg a tésztában. Szörnyű ránézni is, ahogy a sütilapok között folyik ki az a finom krém. Mondjuk raktam még bele diót, hátha, ártani nem ártott, de sűrűbb sem lett. Azért nagy nehezen megkentem, öcskös meg törölgette és nyalakodta a tálcára csorgó krémet.

Végül a csokimáz. Már csak tortabevonó maradt otthon. Ezt én rontottam, hiszen nem a recept szerint készült, gondoltam, az nehezebb, egyszerűbb lesz felolvasztani a táblát aztán jó lesz. Előtte rendes csokiból csináltam a bonbonokat, így nem is gondoltam rá, hogy a tortabevonó másképp működik. Hát másképp működött. Mert nem olvadt meg, csak úgy volt, meg olyan fura állaga lett. Nem tehettem mást, már majdnem dobtam ki, mikor eszembe jutott, hogy azt a kevéske tejet a doboz aljáról, ami megmaradt, beleöntöm. Ez némiképp javított a helyzeten. Lényeg a lényeg, volt egy nem túl esztétikus csokimasszám, amit rá akartam csurgatni a kekszekre. Csakhogy nem csurgott. Így kentem. Több-kevesebb sikerrel.

És még ezek ellenére is az egyik legfinomabb karácsonyi süti keveredett ki belőle, és húsvétra is meg kell majd sütnöm. Már előre félek...

Borban párolt hekkfilé currys mártással

Tudom, nagyon flancos nevet adtam neki, de higgyétek el, pofon egyszerű az elkészítése, és még egészséges is!

Az egész ott kezdődött hogy párommal nagyon rákattantunk a hekkre. Igaz csak fagyasztottan jutunk hozzá, de minden héten legalább egyszer készítek belőle valamit, és hát a panírozott hekktörzs kezdett unalmassá válni.A történethez az is hozzátartozik, hogy mostanában új gyümölcsöket próbálunk ki, és legutóbb a csillaggyümölcs vándorolt a kosarunkba (karambola), amiről a legfontosabb tudnivaló, hogy olyan semmilyen íze van. Legalábbis annak a példánynak, amit mi kifogtunk. Olyan egyszerű citromos, de meg mégsem elég savanykás. Kidobni nem akartuk, megenni nem ment, gondoltam, valami vagány szószt csinálok belőle. Így lett igazán fényűző az az egyszerű vacsora, amit, ha az ízeket jobban kedvelitek a kinézetnél, akkor citrommal tudtok helyettesíteni:)!

Következzen hát a recept:
Kicsit több mint fél csomag fagyasztott hekkfilét kiolvasztottam, egy üvegedényt kibéleltem alufóliával. Az alufóliára egy kis olívaolajat öntöttem, egy fej vöröshagymát apróra vágtam és ráterítettem, a karambolát felcsillagoztam(?) és a hagymára fektettem (még egyszer mondom, egy egész citrom felkarikázásával sokkal értékesebb ízélményhez juttok szerintem, és nem utolsó sorban nem kell a végén a szószba olyan sok citromlevet öntözni), erre ment egy kis bors, egy kis só, majd a halacskák, aztán megint egy kis só, egy kis bors, és végül az egészet felöntöttem egy deci száraz fehérborral és még egy deci vízzel. Az egészet lefedtem alufóliával és előmelegített sütőbe tettem, ahol 20 perc alatt puhára párolódott a hekk. Eztán jött a neheze.

Az alufóliában sült halat én úgy szoktam készíteni, hogy az alufólia a sütés közben sütőzacskóként funkcionál, tehát nem csak egyszerűen a tepsi alján és tetején van, hanem teljesen bebugyolálom vele a halat. Ebből a "zacskóból" nem túl szépen, de azért kiszerencsétlenkedhető a lé, amire a mártáshoz szükségünk lesz. Igen ám, de természetesen a zacskó szétjött sütés közben, így elég vicces és kupis volt a végére a konyha, de sikerült a boros-karambolás-hagymás-fűszeres hallevet egy serpenyőbe szerencsétlenkednem úgy, hogy a halacskákat közben egy másik edénybe pakolva próbáltam melegen tartani. 

Amíg sült párolódott a hal, 1,5 dl.-es főzőtejszínt összekevertem egy lapos evőkanál liszttel, reszeltem bele egy kis gyömbért, majd hozzáadtam egy teáskanál curryport. Ezzel habartam be a forrásban levő hallevet, citromlével a kellő savanyúságúra állítottam, majd kis sót és borsot adtam hozzá. Most hogy írom a bejegyzést, eszembe jutott, hogy lehetett volna épp hogy egy kis mustárt is beletenni, de sebaj, mert lesz legközelebb is, és akkor nem felejtem ki.

Szóval ennyi lett volna a flancos vacsoránk, illően rizzsel tálaltam volna, ha nem kívántam volna inkább a hasábburgonyát, így az lett a köret.        

A karambola hozzájárult ugyan a látványhoz, az ízhez azt hiszem, kevésbé, de most, elnézve a képeket, szerintem citromkarikával a tetején pont ugyanilyen mutatós lett volna.

Csokis - céklás brownie

Nagymamámtól kaptam születésnapomra (?) vagy csak úgy három darab szakácskönyvet. Nagyon hangulatosak, mert a Zalai Hírlap kitalálta, hogy az olvasói által beküldött recepteket összegyűjti, és tematikus könyvekbe rendezi. A tematika a következő:

• Könnyű nyári ételek könyve- ahogy a neve is ígéri, friss, hűsítő és könnyed ételek, némi pikantériával
• Hagyományos ételek könyve - nehéz, kalóriadús, ámde megszokott és finom ízek egy csokorban a töltött paprikától a rakott káposztáig
• Mentes ételek könyve - több fejezet, mindenhol kimarad valami, és mégis egész a fogás

Ha minden igaz, a sorozatban van még a Desszertek könyve és most készül a Villámgyors ételek könyve. Még megpróbálkozom néhány recepttel ezekből, és ha beválnak, akkor lehet, hogy kicsit rágom nagymamám fülét, hogy vegye meg azokat is, és majd kifizetem neki. De ahhoz az ajándék könyveknek még bizonyítaniuk kell. Amúgy egy dolog kicsit zavar ezekben az olvasói receptgyűjteményekben, mégpedig az, hogy nem egy teljesen közismert és közkézen  forgó receptet sajátjukként prezentálnak az olvasók. Persze megértem, hogy arcot kellett társítani az étel mellé, de olyan furi az egész.

Minden esetre az első recept, amit kipróbáltam, a fent írt címen futott a mentes ételek könyvében, méghozzá a gluténmentesek között, Mecséri Cecília küldte be.
Igaz, a cím egy kicsit csalóka, mert ahogy Flóra, az Ízek és élmények blog szerzője mondta, az igazi brownie-ban nincs se sütőpor, se szódabikarbóna.
A recept a következő:
30 dkg. tisztított főtt cékla, lereszelve
25 dkg. vaj
30 dkg. gluténmentes étcsoki (én simát használtam)
15 dkg. cukor
3 db tojás
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
15 dkg. kukoricaliszt (én simát használtam)
csipet só

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Gőz felett felolvasztjuk a vajat és a csokoládét. - én mikróban csináltam, gyorsabb volt, de azért oda kell figyelni rá. A gőzről levéve a cukorral kikeverjük. A tojásokat csipet sóval felverjük, majd a masszához adjuk, tovább keverjük. A szódabikarbónát és a kukoricalisztet (ugye én simát használtam) összekeverjük, majd a masszához adjuk. Kivajazott tortaformában sütjük. A recept egy órát ír, de én gázsütőben kb 40 percet sütöttem. Tűpróbával ellenőriztem, mikor kicsit ragadt már csak, akkor volt jó. Vaníliafagyival vagy tejszínhabbal, vagy mindkettővel tálaljuk.

A díszítés kicsit rénszarvasosra sikerült, nem?

Ünnepek utáni levezetőnek

Ötletadó ez a bejegyzés, hogyan etessük meg a kölyökkel (vagy válogatós pasival) a spenótot, ami egészséges, de nagyon kevesen szeretik?
Shrek kedvence néven, és túrós csuszának álcázott nokedliként!!!
Recept? Az nincs. Pusztán annyi, hogy megcsinálom a nokedlitésztát, és belerakom a fagyasztóban levő spenótot is, persze felolvasztva. Mindezt érzésre, jó sósan. Közben meg megpirítom a házi füstölt szalonnát, amit úgy kaptam drága lakótársaméktól, és ezzel, meg tejföllel és túróval tálalom!
Ellenállhatatlan!

A mai ebédem

Semmi extra, nem diétázom, csak annyira jól laktam a szagákkal, hogy nem kívántam mást, csak egy nay pohár banános almaturmixot és mézeskalácsot.
A turmix a csudaklassz szülinapi ajándék turmixgéppel készült (2 banán, két hámozott és kicsumázott alma, 2 dl tej és érzésre citromlé, turmixolás, és két nagy pohárnyi cucc lesz belőle), a mézesek pedig Moha receptje alapján (csak én nem díszítettem őket).

Szülinapom - otthon

Otthon is megünnepeltük ám a szülinapomat, és mindenképpen szeretném nektek elújságolni, milyen volt.
Először is édesanyám annyi kocsonyát készített, hogy megszámolni sem lehetett a tányérokat. És nem ám csak bürkés-körmös kocsonyát, neeem. Volt abban mindenféle füstölt és nem füstölt husi is! Isteni volt, egész hétvégén azt ettük, és nem azért, mert muszáj volt, hanem azért mert jajj, de finom volt. Egy kicsit sajnálom, hogy nem készült róla kép. A főzés maga pénteken este-éjjel történt, csakúgy, mint a kimerítés. Így reggelre már meg is szilárdultak a kicsikék. Ez volt a reggeli. Ez után a fiúkkal elmentünk a mamához, mert az karácsonyi ajándékot le kellett festeni. Majd mutatok itt a blogon előtte-utána képet. Ehhez mondjuk nem kellettem volna, de a mamánál lenni jó, úgyhogy nem volt kérdés, hogy én is megyek. Mint később kiderült ezt nagyon jól tettem, hiszen addig otthon készült a születésnapi tortám, ami szintén megér egy misét, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a mamánál még jól meg is ebédeztünk. És hát olyan, de olyan finomat ettünk!!! Gyengébb idegzetűek most ne olvassanak tovább! Még nyáron talán vittünk a mamának két nyuszit, Gyömbért és Kommandóst. Gyömbér szép vörös szőrű férfivá cseperedett, míg Kommandós terebélyes fekete-fehér nyúlhölgy lett pár hónap alatt. A probléma ott kezdődött, amikor a két ifjú elkezdett egymással hmm...ismerkedni. Nagymamám pedig nem akar télire nyuszikat, így nem volt kérdés, hogy a sorsuk előbb utóbb a családi asztalon fog beteljesedni. Én ezt nem is olyan nagy titkon reméltem már, mikor elhoztuk őket az alomból. Nem tudom, ettetek-e már nyúlhúst, ha nem, mindenképpen kóstoljátok meg! Isteni, főleg ha jól van elkészítve. És úgy képzeljétek el, hogy a két nyuszi kiszolgált egy egész családi ebédet, értve ez alatt a jelenlévő 7 családtagot (ebből 3 férfiember) plusz még az otthon maradottaknak is jutott. És az ebédet is egésznek értsétek! A nyúlhúslevest követte a nyúlpaprikás és a nyúlpörkölt, és a főétel fokhagymás sült nyúl volt.   
Az ebéd után az egész család levonult Misefára, hogy meg legyek köszöntve. Kávéztunk, aztán jött a torta!  Hát, mit mondhatnék? Gyönyörű volt. Még régen mutattam huginak egy képet, és ő az alapján készítette el a dekorációját. Nézzétek, milyen csodás. Természetesen édesanyám készítette a belsejét és vonta be a tortát a kalandosan megszerzett cukrászbevonóval (köszi András:)). Mandulakrémes volt a belseje, és futtában készült, mert pénteken még a hazaérkezésünk előtt meg kellett lennie, hogy ne gyanakodjak. Persze a mi családunkban már nincs olyan, hogy ne gyanakodna az ünnepelt, hogy lesz torta, de az ilyen kis látszatdolgok akkor is nagyon fontosak!

 Torta kívülről-belülről

A tortát pedig hatalmas nagy hűtőláda (40 literes) követte, tele ajándékokkal.

Kettőt egy csapásra... láda, mint csomagolás és mint ajándék
Kaptam egy édesanyám által megbuherált Zalai Hírlap címlapot, és rengeteg konyhai kütyüt, többek között a hőn áhított üveges turmixgépet! Nem akarom felsorolni, mi minden lapult a dobozban, nem is az a lényeg, hanem hogy mindenki benne volt, és az, hogy én is olvashattam az újságot bontogatás közben, és hogy ismét jó hangulatú szülinap volt, amire gyerekpezsgővel koccinthattunk.

 
Aztán nagybátyáméknak a hóhelyzet miatt el kellett menniük, de közben meg befutottak Pistikéék (családi barátok) és velük iszogattunk, játszottunk, beszélgettünk, sőt jól meg is fürdettük egymást a hóban, csak úgy, mint a régi szép időkben.

Azt elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült, kerek egy nap, jó szülinap volt.
Jah, és másnap párom szülei is megköszöntöttek, bonbonnal, és horgolós könyvecskével, meg horgolótűvel, meg horgolós fonállal. Ez jelzés volt az univerzumtól, mert hát múlt karácsonyra ugyanilyen csomagot kaptam öcsköstől, de sajnos nem volt érkezésem nekiállni tanulgatni. Most viszont már semmi nem állíthat meg, hogy elsajátítsam legalább az alapokat. Pláne azért mert párom édesanyja gyakorlatban is megmutatta, hogy kell, és csak úgy fejből rittyentett egy cuki hópihét, fél óra alatt!  

Hát így lettem én 25 éves ... azt hiszem, az idei beszámolóknak vége, jövőre ugyanitt, csak épp akkor a 26.-at.

Adventi mese

Még a régi blogomra írtam egy mesét. Nagyon szerettem, és arra gondoltam, megosztom veletek itt újra, hogy aktuális lett megint. A kihívásba pedig véleményem szerint simán belepasszol, szóval ez lenne nekem az Advent. Fogadjátok sok szeretettel!

****************************************************

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, hol a hegyek süvegcukorból magasodnak, a fenyőfák fondant-tűleveleikkel integetnek csokoládétörzseikről, és a felhők vattacukorból bolyhosodnak, ott, ha felnéztek az égre, megpillanthatjátok a karácsonyi mennyországot. Kristálycsengettyűk és marcipánrózsák díszítik kapuját, és a házakat mézeskalácsból és tojáshabból készítette egy nagyszakállú mesterember.
Egy ilyen kis házikóban, a Gesztenyeszív utca 8-ban élt Lili, a pillehajú kisangyal nagyszüleivel, Pille anyóval és Pille apóval.
Karácsony tájékán nagy a sürgés-forgás, hisz a kis angyalkák dolga, hogy süteményeket varázsoljanak a földi emberek, gyermekek és hobbiszakácsok, gasztrobloggerek és anyukák álmaiba. Mert az a sok habos-babos finomság, muffin és cupcake hegy nem magától keveredik ám a magadfajta háziasszony álmába, szorgos angyalkezek sütögetik nagy munkával.
Lili szerette ezt az ünnepet, a karácsonyi illatok, a fahéj és narancs mindig megihlették, és a legfinomabb álomsütemények és torták kerültek ki a kezei közül. Csillámcukorral és tojáshabbal vonta be kedvenc süteményének, a marcipános keksznek a tetejét, ezzel kedveskedve az arra érdemeseknek, akik itt a földön egyik oldalukról a másikra fordulva hangos hümmögések és nyammogások közepette álmodták meg a másnapi recepteket és írták meg, tették közzé Lili csodás díszítőfortélyait. Munkáját olyan egyediség jellemezte, hogy a járatlan szem is gyorsan felismerte, hogy csak ő követhette el azt a tortát vagy mézeskalácsot.
Az ilyen mesés adománynak gyorsan híre megy ám, főleg a minigrincsek földjén. Ha bepillantotok a  süvegcukorhegy mélyébe, azok a ronda kis lények, azok a minigrincsek, akik sajnos nem tudnak sütni, de igen szeretik az álompitéket. Ki is lettek tiltva a karácsonyi mennyországból, mert ügyetlenkedéseik és mókázásaik idegesítették a szorgosabb társaikat. Mivel ügyetlenek voltak, ezért nem is tudtak gyakorolni, sütögetni, ám jól emlékeztek még azokra a mesés illatokra, amik ilyenkor belengték a világot. Így aztán fel is bolydulnak az év ezen szakaszában, érzik, itt a cselekvés ideje, és el-el csennek párat a lehulló morzsákból.
Az egyik leghuncutabb mind közül, Zsombi, az idei karácsonyra igen merész tervet eszelt ki. Már napok óta ki sem jött a süvegodújából és két barátjával Leóval és Poldival egyre csak fúrt-faragott. Senki sem tudta, mire készülnek. Összehordtak olvasztott karamellt és elszenesedett kekszeket - még a legügyesebb angyalkák is  odaégetik néha a tepsi süteményt, és azt ilyenkor egy nem túl elegáns mozdulattal kiborítják a marcipánkapun, pont a süveghegyi fenyőerdőbe - és csak ragasztottak és nevettek, és kalapáltak, míg nem karácsony napján elkészült a nagy mű. Hat darab, fejenként két-két angyalszárny, tökéletes mása Liliékének.
Zsombi azt a furmányos tervet eszelte ki, hogy barátaival felöltik az angyalszárnyakat, belopóznak a marcipánrózsa-kapun és annyi süteményt lopnak el, amennyit csak tudnak, így az angyalok Lilit is lezavarják a süvegcukorhegy mélyére, és majd akkor ott befogják ők a konyhába, és kénytelen lesz sütni a minigrincseknek a sok-sok finomságot. Már csak egy icike-picike apróság hiányzott ahhoz, hogy nekilássanak a Lilirabló hadművelethez. Az alapanyagokból kifolyólag az angyalszárnyak feketék lettek, és így rögtön lebuktak volna az igazi angyalkák előtt.
A megoldás szenteste érkezett, ugyanis az egyik szállító-angyalka megcsúszott a jeges úton és az összes csokipöffeteget elejtette, a porcukor pedig még sokáig ott szállingózott a fenyőfák között. A három lurkó sem volt rest, fogta a szárnyacskákat és jól belehempergette őket a porcukorba.  Így már szakasztott angyalszárnyaknak néztek ki. A jómadarak magukra öltötték az elkészült kellékeket, el is indultak, és gond nélkül - bár lopakodva és meglapulva - bejutottak az angyalok házacskái közé.
Liliék házát gyorsan megtalálták, csak a szimatukra kellett hallgatni, az orruk vezette őket. Jöhetett a terv második része. Kilesték, hogy a nagyszülők mikor mennek el a nem túl közeli boltba beszerezni az újabb adag fahéjport és kandírozott narancsot, majd bekopogtak. Nagy rumlit akartak csinálni, megijeszteni Lilit, aztán felfordítani a konyhát. Ehelyett mi történt? Lili ajtót nyitott nagy mosollyal, betessékelte a három fiút, leültette őket a hófehér és kristály díszekkel telerakott asztalhoz, kis türelmet kért, és a sütőből finom fehércsokoládé sapkákat varázsolt elő. A csibészek úgy meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk, nem győztek ámulni, a csodálatos lakás és a kedves fogadtatás úgy elnémította őket, hogy azt is elfelejtették, miért jöttek. A kellemes meleg elfeledtette velük a küldetést, és Lili kedvessége megbabonázta Zsombit. Már nem akarta a felfordulást, csak Lili közelében lenni, segíteni neki, beszélgetni vele, és talán egy icike-picike puszit csenni. A sors fintora, hogy a következő kínált süti pont a habcsók volt. Mikor kiment érte Lili a spájzba, a fiúk összedugták a fejüket, jajj, most mi legyen. Nem kulloghattak vissza szégyenszemre eredmény nélkül, de nem akarták bántani sem ezt a csodálatos, szorgos kis angyalkát.
Közben Lili, aki nem volt olyan könnyen megtéveszthető, mint gondolták, kint a spájzban szintén azon gondolkodott, mi tévő lehetne. Egyrészt megsajnálta a három jóbarátot, akik ilyen nagy veszélyt vállaltak egy kis sütiért, másrészt bántotta az önérzetét, hogy be akarták csapni, hiszen olyan jó a szimata, azonnal megérezte az olvadt karamell és égett süti eltéveszthetetlen szagát. Meg aztán Zsombi igazán fess fiú és annyira szép a mosolya, nem lehet ő rossz grincs. Elhatározta, hogy alkut ajánl a srácoknak.
Mikor visszaért a fiúk épp szép csendesen, telepakolt zsebbel akartak kiosonni a lakásból.
-Megálj! - kiáltotta Lili. Zsombi, Leó és Poldi összerezzentek. Visszafordultak szemlesütve, majd Zsombi szólalt meg először.
-Ne haragudj Lili, de messze földön híres a tudásod, és mi csak szerettünk volna egy kicsit karácsonyt nálunk, a süvegcukorhegy belsejében is.
Lili csak mosolygott, visszahívta a fiúkat és egy hatalmas adag tejszínhabos kakaót készített, majd elmeséltette velük az egész cselszövést. A fiúk pedig hálás szemmel meséltek mindenféléről. Furcsa, szeretetteljes hangulat áradt el ezeknek a minigrincseknek a szívében. Még sosem éreztek ilyet, mindig csak a csibészkedés meg a lókötés tette őket boldoggá.
Miután eltelt jó másfél óra, Lilinek eszébe jutott, hogy új barátainak talán ő örül, no de Pille apó és anyó nem fog, sőt, ha hazaérnek, úgy kipenderítik őket a mézeskalács házikóból, hogy a lábuk sem éri a porcukorösvényt. Együtt gondolkodtak hát, mi lenne a megoldás, hogy máskor is találkozhassanak, és a fiúk nehogy lebukjanak, míg végül Lilinek támadt szuper gondolata.
Gyorsan marcipánt és mákot vett elő, összegyúrta kis tojásfehérjével, porcukorral és keményítővel, kinyújtotta, kiszaggatta, megsütötte és beszórta porcukorral. Így lett hat pár új, finom illatú angyalszárny. A régieket pedig eltüntette. A csibészek lelkére kötötte, hogy ne mondják el senkinek, hogy segített, ne egyék meg a szárnyacskákat és látogassák meg őt minél gyakrabban és meséljenek még neki a lenti világról. Zsombiék örömtől sugárzó arccal vették át a rögtönzött ajándékot, megfogadtak mindent grincsbecsszóra, ami olyan, mint egy megszeghetetlen eskü, és gyorsan kiugráltak az ablakon, mert hallották, ahogy Pille apó és Pille anyó már ott csoszog a kertkapuban.
El is jutottak szépen a marcipánkapuig, többen köszöntek nekik útközben, senki nem gyanakodott. Mikor aztán elhagyták karácsony mennyországot, Leó és Poldi lekapta a szárnyakat, szépen el is rejtette a harmadik savanyúcukorfa tövében, de Zsombi csak állt szomorúan, és Lilire gondolt, meg a habos kakaóra. Társai hiába noszogatták, őt valami furcsa erő húzta visszafelé, és mikor végre nagy nehezen rábólintott, hogy társai leszedhetik róla a szárnyakat, különös varázslat történt. A szárnyak ugyanis nem mozdultak. Feszegették jobbról, feszegették balról, azok bizony végérvényesen ott ragadtak Zsombi hátán. A két barát kétségbe esett, ám Zsombi valahogy inkább boldogságot érzett és azt, hogy ennek így kellett lennie. Nagy nehezen megnyugtatta barátait, útjukra bocsátotta őket, meghagyva nekik, hogy jövőre újra eljönnek, felöltik az angyalszárnyat és megkeresik karácsony mennyországban, mert bármi lesz is, ő most visszasétál a nagykapun és új életet kezd, mert így vissza már nem mehet a minigrincsek közé. Összeszedte minden bátorságát, és belépett a marcipánrózsák alá.
Nagy meglepetésére ott ténfergett Lili, és mikor meglátta Zsombit, a nyakába ugrott.
-Hát sikerült a varázslat! - lelkendezett. -Nem mertem hinni, csak remélni, hogy visszatérhetsz. Most már te is angyal lettél, mert megvan benned a szeretet! Tudod, ez a süti angyalszárny az eltévedt, de szeretettel teli lelkek süteménye. Aki ebből készült szárnyat vesz magára, és alkalmasnak találtatik, angyallá válik! Úgy szerettem volna hinni, hogy te leszel az egyik! Gyere, mondjuk el Pille apónak és Pille anyónak!
Azzal kézen fogta a meglepődött fiút, és hazasietett vele. Zsombi pedig boldogan ment a lány mellett, és elhatározta, hogy méltóvá válik ehhez a karácsonyi csodához és ehhez az apró kis cseles angyalkához aki ott szökdécsel mellette és aki ennyire bízott benne. 

[Köszönöm Mohának (mohakonyha) az inspirációt, Móninak (praktikák sok gyerekhez) a sütireceptet és nektek, hogy olvastok!]