Albert kekszest

."sütöttem", mert gyorsan kellett valami finom, nem sütős, csokis édesség, és mert le volt árazva az Albert keksz, és mert egyszerűen adta magát, mert egy batyus buliba voltunk hivatalosak.
Nekem ez a sütemény az általános iskolás klubdélutánok emlékét hozza elő, mikor az osztályban délután napközi helyett buliztunk-bolondoztunk, talán este hatig is! Bizony, bizony, az már későnek számított, sőt, néha még talán a hét órát is megengedték. Szóval ide kellett mindig vinni valami sütit/nasit, és anya sosem csinált Albert kekszest, mondván, hogy nagy macera, de valakinek az anyukája mindig volt olyan jó, hogy ehettem. (Pont, mint a rizses csoki). Szóval megmaradt ennek a batyus, szalvétás, cipős dobozos, műanyag tányéras sütinek az emléke, és végül ennyi év után eszembe jutott, így kipróbáltam.
Nem egy bonyolult dolog, csak tényleg nagyon maszatos. Innen-onnan szedtem a receptet, de főleg innen, igaz, rendes (2 nagy kiszerelésű)Albert  keksszel, automatás kolis kávéval, és több (de még így is kevés cukorral).
Tehát a metódus: 2 csomag csoki pudingot, 7 lapos evőkanál (legközelebb mondjuk 9 lapos lesz) cukorral, 1 evőkanál kakaóval, 1,5 dl. főzött kávéval, és 4,5 dl. tejjel felfőztem. Amikor kész volt, akkor még forrón beletettem egy kocka margarint, majd folyamatosan belekevertem. Olyan jól nézett ki, amikor olvadt! A végén már olyan volt, mint egy mozzarellagolyó.
És innen jött a vicces rész. Egy hosszabb alufóliát tettem az asztalra, hogy ne maszatoljak össze mindent. Aztán ki kellett tapasztalnom a tapasztási technikát (lehet melegen nekiállni, előbb megpuhul a keksz). Arra jutottam, hogy a legjobb módszer, ha az első három-négy kekszet még toronyba állítva kenem (mindig egyet kenek és ráépítem), aztán elfektetem, és utána egyesével a kekszek alját kenve hozzárakom, mintha kígyót építenék. Lehet, hogy ez egyértelmű a gyakorlott kéznek, de én, higgyétek el, nem vagyok az, szóval vicces volt, mert eleinte még a hajam is krémes lett, ne kérdezzétek, hogyan! Aztán, mikor elhasználtam egy csomag kekszet, ami kb. a fele krémet emésztette fel, akkor még lehetett egy kicsit igazgatni, kenegetni a külsejét, hogy be legyen vonva csokival, de ez nem muszáj. Utána viszont az alufóliába beforgatni, és a hűtőbe tenni igen tanácsos, ha kenünk a végén, ha nem. Pár óra múlva pedig srégen vágva igazán mutatós kekszet kapunk, ami ráadásul finom is.
Jó móka volt, és elég nagy adag ez a két rúd, jut bőven, pl. barátoknak a koliban, akik segítenek neked a statisztikában. Természetesen műanyag tányéron, szalvétán szervírozva.
Íme: